A piacon kapható kerekek anyag szerint acél- és könnyűfém keréktárcsákra oszthatók, mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai.
Az acélkerekek elsõdleges elõnye az egyszerû gyártási folyamat (jellemzõen öntés) és viszonylag alacsony költségük; kiválóan ellenállnak a fémfáradásnak is,{0}}lényegében a megfizethetőség és a tartósság kombinációját kínálják. Az acélkerekeknek azonban vannak jelentős hátrányai: nem vonzóak (csekély, vagy egyáltalán nem nyújtanak esztétikai vonzerőt), nehezek (az acél lényegesen sűrűbb, mint az alumíniumötvözet), nagy a tehetetlenségi ellenállásuk, rosszul vezetik el a hőt, és erősen hajlamosak a rozsdára. A könnyűfém keréktárcsák hatékonyan kezelik ezeket a problémákat; könnyebbek, kisebb tehetetlenségi ellenállást biztosítanak, és nagy pontossággal gyártják, ami minimális deformációt eredményez a nagy sebességű forgás{3}} során. Ezek a jellemzők javítják az egyenes{5}}meneti teljesítményt, és csökkentik a gumiabroncs gördülési ellenállását, ezáltal csökkentve az üzemanyag-fogyasztást. Ezenkívül az ötvözött anyagok körülbelül háromszor hatékonyabban vezetik a hőt, mint az acél, így kiváló hőelvezetést biztosítanak, ami a jármű fékrendszerének előnyös azáltal, hogy csökkenti a gumiabroncsok és a fékek hőfakulását. A legtöbb gyári-könnyűfém kerék alumíniumötvözetből készül, bár sok utángyártott kerék olyan elemeket tartalmaz, mint a króm vagy a titán, hogy megfeleljen a konkrét teljesítmény- vagy esztétikai követelményeknek. A könnyűfém keréktárcsák azonban lényegesen drágábbak, mint az acél keréktárcsák; Következésképpen a belépő-szintű és középkategóriás-járművek között az acél keréktárcsák gyakran megtalálhatók az alapmodelleken, míg a könnyűfém keréktárcsák alapfelszereltségűek a magasabb-végi burkolatokhoz.
